Kell-e 3db pánt a beltéri ajtóra?

2014-09-01

A beltéri ajtók között láthatunk olyan típusokat, melyeket nem a szokásos két, hanem három darab pánttal szerelnek. Jogosan gondolhatnánk, hogy a megbízhatóbb működés érdekében, pedig nem egészen így van.

Először is, tudnunk kell, hogy a normál ajtópánt két részből áll, melynek az egyik fele az ajtólapba, a másik fele pedig a tokszerkezetbe van rögzítve.  Amikor az ajtólapot felakasztják, ezt a két félpántot illesztik össze.

Ez hogyan eredményezhet tartós működést egy beltéri ajtónál? 

Egyrészt úgy, hogy a két félpánt rögzítése erős. A minőségi beltéri ajtóknál fontos a tartós működés, ezért a pántok nem szakadhatnak ki, nem lazulhatnak meg a különféle megerősítéseknek köszönhetően.

Másrészt az ajtó felakasztásakor könnyű egymásra illszteni a 2db félpántot, mert azokat mindig összeköti egy egyenes. Ezzel szemben a 3db pántnál ezt nem mondhtajuk el.

Ugyanis, a gyártás során, a beltéri ajtók és a tokszerkezetek bizonyos tűréssel készülnek.  Ezért nem lehet egy tökéletes egyenes mentén elhelyezni a 3 db pántot.

Ennek eredményeképp az ajtólap forgástengelye nem egyenes, hanem kisebb deformációk, vagy befeszülések keletkeznek benne, amik károsíthatják az ajtót, kilazíthatják a pántokat. Magyarán, ahelyett, hogy tartósabb működést eredményezne, inkább csökkenti azt.

Mit tegyünk, ha nagyobb igénybevételt kell kibírnia a beltéri ajtónak?

Ez egyszerű, ilyenkor érdemesebb nagyobb terhelhetőségű, erősebb anyagból készült pántokat választani, amikből szintén elég csak két darab.

Tudjon meg többet az ajtóválasztás fortélyairól, lapozza végig az Ajtóstílus magazint.

Kérjük értékelje a cikket!
Hasznos Nem volt hasznos
Vissza a kategóriához
Szeretne többet megtudni a fenti témáról?
Kérdezze a Mantu Ajtó-Ablak Stúdió szakértőjét!
Kapcsolódó cikkek Beltéri ajtók témában
A fehér beltéri ajtók legjobb tulajdonsága
2014-07-30

A fehér beltéri ajtók legjobb tulajdonsága

Az utóbbi néhány évben lassan változik a tendencia, de a vásárlók többsége még nem a fehér beltéri ajtókat keresi elsősorban. Pedig van egy olyan tulajdonságuk, amivel semelyik másik beltéri ajtó nem rendelkezik.

Olvasson tovább
Nappali ötletek: 8 látványos megoldás
2024-01-23

Nappali ötletek: 8 látványos megoldás

Miért fontos helyiség a nappali? Milyen látványos, exkluzív nappali ötletek vannak? Mi jellemzi ezeket? Mik a legfrissebb nappali trendek?

Olvasson tovább
Amit a modern beltéri ajtók tokjáról tudni kell
2014-08-27

Amit a modern beltéri ajtók tokjáról tudni kell

Sokunk számára csak az építkezéskor válik nyilvánvalóvá, hogy a beltéri ajtókat a tokszerkezet segítségével tudjuk beépíteni a falnyílásba. Megvizsgáltuk, milyen a jó ajtó tok.

Olvasson tovább